Napjaink gazdaságában minden vállalatnál elengedhetetlen olyan munkaerő megléte, amely tudja értelmezni a gazdasági folyamatokat és össze tudja azokat kapcsolni az informatika által adott lehetőségekkel. A Business IT Club Franchise ilyen szakembereknek azon rétegét képviseli, akik ennél még egy lépéssel többet akarnak. Tagjaink a szakmai képzéseink során megismerik a gazdaságinformatika világát, és el tudják dönteni, hogy melyik területen szeretnék komolyabban elmélyíteni tudásukat, vagy akár a jövő IT vezetői szeretnének lenni.

Küldetésünk, hogy a Business IT, azaz az üzleti informatika iránt érdeklődő legambíciózusabb, legmotiváltabb hallgatók számára egy összetartó közösséget, valamint az egyetemi tanulmányokon túlmutató, naprakész szakmai tudást és tapasztalatot, illetve karrierperspektívát biztosítsunk.

Tagjaink zömében gazdaságinformatikus hallgatók, azonban bárkit szívesen látunk sorainkban, aki szeretne elmélyedni az üzleti informatika világában, azonosulni tud a szervezet céljaival, továbbá azok megvalósításában aktív szerepet szeretne vállalni.

Működésünk egyik alappillére a vállalatokkal és partnerekkel való együttműködés – az elmúlt évek során olyan nagyvállalatokkal alakultak ki együttműködéseink, mint az ExxonMobil, E.ON, OTP Bank, Budapest Bank, PwC, EY, vagy a Vodafone. Partnereinkkel közösen dolgozunk azon, hogy betekintést adhassunk tagjainknak a Business IT különböző területeibe, elsősorban az Üzleti Intelligencia (BI) és az IT Tanácsadás világába színvonalas kurzusok, előadások, workshopok, meetupok és gyakorlati projektek formájában.

A személyes fejlődés másik hangsúlyos eleme a szervezetben betöltött értékteremtő tevékenység. Tagjaink önszerveződő módon maguk alakítják ki a szervezet stratégiáját, szervezik és vezetik a projekteket, és biztosítják a szervezetet működtető olyan funkciókat is, mint HR, Marketing, vagy épp a szakmai programok és céges kapcsolatok szervezése.

Tagjaink legfőbb értékajánlata az, hogy ők a legtudatosabb, legeltökéltebb és legjobb szakemberek a területünkön, így bármilyen projektben vesznek részt, ott biztos a siker.

A BIT Club Talent Programja

( 1 level = 1 félév )

A gazdaságinformatikus pálya kettő nagy szakterületével, a Business Intelligence (BI), és az IT tanácsadói területtel ismerkedhetsz meg a Talent Program során, emellett pedig különböző terminálok működésébe láthatsz bele és veheted ki minél nagyobb részed a hozzád legközelebb álló pálya munkáiból. A képzés végére mélyebb bepillantást nyerhetsz az általad választott szakterületbe, így magabiztosabban kezdheted meg a szakmai karriered.

Szervezeti működés alapjai

Céglátogatások:
A 2 karrierút megismerése 

Questek:
A szervezet alapműködésével való megismerkedés 

Közösségépítés 

Mentorprogram

Karrierútnak megfelelő képzés

Üzleti Intelligencia:
Bevezetés a BI rendszerekbe, ETL és SQL

IT Tanácsadás:
Tanácsadás alapjai, Soft skillek fejlesztése, Projektmenedzsment

 

 

Karrierútnak megfelelő képzés

Üzleti Intelligencia:
Modellépítés, Adatvizualizáció, Adatbázis rendszerek

IT Tanácsadás:
Ügyfélinterjú, Benchmarking, Piackutatás

 

 

Karrierfelkészítés

Üzleti Intelligencia:
Döntéstámogatás, Riporting rendszerek, Adatvizualizáció

IT Tanácsadás:
Módszerek az üzleti tervek implementációjára; Hatékonyságmérés

 

 

Többet szeretnél tudni?
Látogass el szervezeteink felületeire!