A Budapest Investment Club az első, főként tőkepiaci befektetésekre fókuszáló diákszervezet a Budapesti Corvinus Egyetemen, mely mára egy több, mint 100 főt számláló szellemi műhellyé nőtte ki magát. Küldetésünk a tőkepiacok és a befektetési szakma iránt érdeklődő diákoknak közösséget, oktatást és kapcsolati hálót adni, ezzel segítve őket karrierútjuk elindításában.

A tőkepiacok rejtelmeinek megfejtéséhez szükséges tudásanyagot tagjaink a négy féléves Talent Programunk keretében sajátíthatják el. A vállalati és egyéb szakmai visszajelzések segítségével felépített Talent Program célja, hogy minden tagunk egy átfogó, az egyetemi oktatásnál jelentősen gyakorlatiasabb és mélyrehatóbb tudással rendelkezzen a tőkepiacok működéséről, a különböző tőzsdén kereskedett instrumentumokról és a magyar jogszabályi környezetről. A tehetséggondozó program először a tőkepiacok átlátásához szükséges gazdasági, makroökonómiai és értékpapírjogi alapokat fekteti le, majd a négy év során szépen lassan eljutva az olyan, egészen speciális tudásanyagokig, mint a fundamentális/technikai elemzés, a DCF modellek építése, a határidős és opciós termékek kereskedése, valamint a különböző portfolió menedzselési és kockázatkezelési technikák elsajátítása.

A tőzsde iránt érdeklődő tagjaink ezenkívül számos szubjektív, a nagyközönség számára nem elérhető tudásanyagot is magukba szívhatnak, hiszen minden héten megrendezésre kerül a Friday Market Meetup névre hallgató eseményünk, melyre a magyar befektetési szakma legjelesebb alakjait hívjuk el egy kötetlen beszélgetésre a piacokról, munkájukról és különböző gazdasági kérdésekről. Volt már nálunk számos híres alapkezelő, de MNB Monetáris Tanács tag is.

A tevékenységünk ezenkívül rendkívül széleskörű, a tagok által létrehozott szakmai output számos formában megvalósul: a diákszervezetnek saját blogja van, a tagok cikkeit gyakran neves gazdasági/tőzsdei hírportálok is átveszik, ezenkívül rendszeresen készítünk egyéb tartalmakat, például podcasteket és heti hírleveleket is. Az egyik legnagyobb volumenű, a külvilág számára is elérhető eseményei a diákszervezetnek az egyetemi nyitó- és záróelőadások, melyek általában egy panelbeszélgetés keretében valósulnak meg az általunk kiválasztott, éppen aktuális témákról neves előadók részvételével. Mivel kiemelt célunk, hogy egy hosszútávon is összetartó közösséget hozzunk létre, így nincs hiány efféle programokban sem.

A BIC Talent Programja

( 1 quarter = 1 félév )

A BIC talent programja lehetőséget nyújt arra, hogy részleteiben megismerd a tőkepiacok jellemzőit és működését, ezáltal sikeres elemző, tanácsadó, befektető, bróker, kereskedő vagy akár bankár váljon belőled! Az elméleti tudás elmélyítése mellett a gyakorlati ismeretek gyarapítása a legfőbb célunk, továbbá számos, a pénzügyi iparágban jelentős vállalattal is lehetőséged lesz megismerkedni.

Bevezetés a tőzsde világába

Alapozó szakmai oktatás és a tőzsdei piacok megismerése 

Onboarding tréning keretében a különböző szekcióink megismerése 

Szakmai cikkek tanulmányozása és írása 

Integráció a tőzsde világába (aktív piacfigyelés) 

Karrierutak megismerése

Szakmai oktatás a fundamentális és technikai elemzésről, értékpapír jogról,
valamint a tőzsdei elszámolás szabályairól 
 

Karrierutak megismerése céglátogatások és belső előadások formájában, a
szakma legnevesebb brókereinek, portf
óliómenedzsereinek és elemzőinek részvételével 

Virtuális portfóliókezelés verseny 

Szakmai elmélyülés

Mélyebb szakmai oktatás a portfólió menedzsmentről és DCF elemzésről 

Karrierútnak megfelelő oktatás 

Cikk és elemzés írása a saját blogunkra 

Virtuális portfóliókezelés verseny 

Karrierfelkészítés

Mélyebb szakmai oktatás a határidős és opciós termékekről, piacokról 

Szabadon választott soft skill tréningek 

Cikkek írása neves gazdasági honlapokra 

Virtuális portfóliókezelés verseny 

Többet szeretnél tudni?
Látogass el szervezeteink felületeire!