Örömmel mutatjuk be Nektek a YBG első mérnöki irányultságú diákszervezetét, az Academy of Creative Engineers (ACE)-t.

Az ACE egy, az Óbudai Egyetemen, annak Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán létrejött diákszervezet, melynek célja egy különleges közösség megalkotása. Egy közösségé, melybe olyan diákok csatlakozhatnak, akik tudatosan szeretnék építeni a jövőjüket. A szervezetben a kreatív mérnök hallgatók nem csak saját szakmai területükön fejlődhetnek, hanem egyúttal betekintést nyerhetnek a vállalati működés és vezetés alapjaiba is.

Az ACE lehetőséget kínál arra, hogy partnerei segítségével a tagok részt vegyenek a Talent Programban, ami egy négy féléven át tartó képzés, ahol az egyetemen elsajátított műszaki elmélet kiegészül magas szintű business és management ismeretekkel.

A szervezet fontosnak tartja a kapcsolatépítést is, így arra is lehetőséget kínál, hogy céges partnereit közelebbről, személyesen is megismerhessétek, illetve hogy Ti is bemutatkozzatok nekik. Emellett félévente több alkalommal szervez olyan inspiráló és szórakoztató előadásokat, ahol már befutott, sikeres előadóktól hallhatjátok első kézből azokat a tapasztalatokat, melyek keresztül segítették őket saját céljaik elérésében.

Azokat az ambiciózus, motivált és érdeklődő hallgatókat keresik, akik többet szeretnének kihozni az egyetemi éveikből és vágynak arra a személyes fejlődésre, mellyel később elérhetik a kitűzött céljaikat. Ha Te is ilyennek gondolod magad, jelentkezz bátran!

PLAN TOGETHER.

Az ACE Talent Programja

( 1 layer = 1 félév )

Egyedülálló négy féléves képzés segít abban, hogy a diplomád megszerzése után szaktudásodat vezetői és vállalkozói ismeretekkel kiegészítve könnyen el tudj helyezkedni a munka világában. A szervezet célja, hogy a program során megismerkedhess minél több – a szakterületedhez kapcsolódó – vezetői és vállalkozói életúttal, és emellett minél több területen fejleszthesd a képességeidet, hogy kiváló szakember, kitűnő vezető vagy akár egy sikeres vállalkozás alapítójává válhass. Eltökéltek aziránt, hogy támogassanak Téged, mint a jövő kreatív, céltudatos mérnökét!

Szervezeti működés alapjai

A szervezet alapműködésével való megismerkedés

Csoportos heti feladatmegoldások:
Marketing, rendezvényszervezés, toborzás és kiválasztás

Beszélgetések piaci szereplőkkel és céglátogatások

Közösségépítés

A menedzsment alapjai

A diákszervezeti alaptevékenység ellátása mellett:

Beszélgetések szakterülethez kapcsolódó vállalkozókkal és vezetőkkel

Képességfejlesztő tréningek, projektmenedzsment

Menedzsmentképzések: vállalatgazdaságtan, funkcionális területek

 

Bevezetés a vezetésbe

Beszélgetések szakterülethez kapcsolódó vállalkozókkal és vezetőkkel

Vezetői tréningek, projektvezetés

Módszertani tréningek

Gyakorlati projekt megvalósítása

Karrierfelkészítés

Self branding tréning; CV tanácsadás ;Interjútechnika tréning

TDK és szakdolgozat felkészítés

Vezetői tréningek, stratégia és üzleti terv készítése

 

 

Többet szeretnél tudni?
Látogass el szervezeteink felületeire!