Az NKFI alapból megvalósuló program
Kutatástól a valós hatásig – startup workshop és networking a Semmelweis TTC-vel közösen
- május 27-én a Youth Business Group a Semmelweis Technológiatranszfer Központtal (TTC) közösen szervezett szakmai napot az újonnan átadott AICER (Anatomy & Innovation Center for Education and Research) épületében. Az esemény célja, hogy a hallgatókat és a korai fázisú kutatókat összekösse a hazai élettudományi innovációs ökoszisztéma szereplőivel, és gyakorlati eszközöket adjon a kezükbe a saját vállalkozásuk elindításához.
Co-Founder Matching Workshop
A nap YBG által szervezett gyakorlati workshopja arra a kérdésre épült, amely minden vállalkozás indulásánál a legfontosabb: hogyan találja meg az ember a megfelelő társalapítót és a megfelelő csapatot. A workshop a Medical, STEM és közgazdász hátterű, vállalkozásindítás iránt érdeklődő egyetemistákat hozta össze, hogy a különböző szakterületek képviselői egymásra találjanak.
A résztvevők a partnerségépítés gyakorlati oldalát járták körül: a társalapítók kiválasztásának HR-alapjait és a hibás döntésekből levonható tanulságokat, azt, hogy hol érdemes valóban minőségi társalapítókat keresni, és hogyan lehet gyorsan túljutni a kezdeti lelkesedésen, hogy kiderüljön, valóban hosszú távra szól-e az együttműködés. A workshopot egy valós idejű, kurált Live Matching Session zárta, amelyben a résztvevők a helyszínen találhatták meg ideális társukat vagy csapatukat.
Az előadók a venture buildingben szerzett több éves tapasztalatukat osztották meg:
- Jankó Dániel – innovációs tanácsadó, a Lunar Program Incubator társalapítója és ügyvezetője
- Kiri Hunor – startup alapító, a Nemzeti Innovációs Ügynökség alumni koordinátora
Innovation Dialogue: Tech Transfer in Life Sciences
A workshop egy szélesebb szakmai program, az Innovation Dialogue: Tech Transfer in Life Sciences részeként valósult meg, amely alapítókat, befektetőket, kutatókat, iparági szakértőket és technológiatranszfer-szakembereket hozott egy térbe. Négy panelbeszélgetés során a résztvevők az élettudományi innováció kulcskérdéseit járták körül: a startupok növekedését, a forráshoz jutást, az iparági együttműködést, a technológiatranszfert és a kutatási eredmények piacra vitelét. A beszélgetések az akadémiai, egészségügyi, iparági és befektetői nézőpontokat ötvözve arra fókuszáltak, hogyan juthatnak el az ígéretes innovációk a valós egészségügyi alkalmazásokig.
A fő program mellett a hallgatók és korai fázisú kutatók egy kifejezetten nekik szervezett, YBG-vel közös szekcióban vehettek részt, miközben az Apollo Program MedTech Inkubátor bemutatta a jövő egészségügyi innovátorait támogató jövőképét. A résztvevők bejárhatták az új AICER-létesítményt is, amely egyesíti a kadáver-alapú képzést, az orvosképzést, a kutatási infrastruktúrát és az egészségügyi innovációt. A nap egy networking fogadással zárult, amely új együttműködési lehetőségeket teremtett a hazai élettudományi ökoszisztéma szereplői között.
Helyszín és időpont
Dátum: 2026. május 27. (szerda)
Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 93. – AICER (Anatomy & Innovation Center for Education and Research)
Eredményszámok
